Apróságok

Négy fal

Négy fal közé,
Mosolygó bú mögé
Vagyok beszorítva
A szobámba.

Négy fal közé,
S rajtuk kívül,
Emberek közé
Pottyantam végül.

Négy fal között,
Hová az idő kötött,
Köteléket megszakítva
Lettem kitaszítva.

Négy fal között
Téged várnom örök,
Így hát elszökök
S tán várnak örömök.

A kerítésen túl

A kerítésen túl, hol vadvirágok nőnek
Vidámabb az élet s csak úgy repülnek az évek.

Elrepülnek messze, itt már nem maradnak,
Csak az emlékek azok, melyek itt maradnak.

Kacagva jön a nyár s fagyosan a tél,
A hóvirág mégis boldogan üti fel tavaszi fejét.

Örül a kis gólyahír is, kinő a szép ibolya,
S az illatos emlékek végül visszaszállnak a nyárba.